...Lada Samarát.

A történet még 2011-be nyúlik vissza, amikor először ötlött belém, hogy az előző, családilag használt autó után kellene végre egy saját is. Persze pénzem nem volt, de gondoltam a diákhitel áldásos hatásait kihasználom arra, hogy autót vegyek, ha már egyszer megadatott az a szerencse, hogy államilag támogatott státuszban járhatok egyetemre.

Felvettem a kis pénzecskémet, nekiálltam a terep felderítésének. Több ígéretesnek tűnő példány is akadt volna, de vagy elvitték, mire időm lett volna megnézni, vagy egész egyszerűen nem találtunk olyan időpontot, ami az eladónak is, meg nekem is megfelelt volna.

Végül három példányt néztem meg a közelben. Az egyiket Budapesten a Nagykőrösi úti neppertelepen. Sötét fellegek gyűltek az égen, amikor a BKV csodálatos utazási komfortját kihasználva megérkeztem. Egyébként alapvetően egy szép szeptemberi nap volt, túl voltam egy sikeres feladatbeadáson mechanikából, a lány, akit akkor fűztem, elfogadta a meghívásomat aznap estére filmet nézni, mi kellhet még? Mondjuk a nap megkoronázásaként egy működő Lada Samara. Egy fehér, 3 ajtós 1500-ös, 5 sebességes váltóval szerelt példány volt (21083) a kiszemelt. Persze a nepper trükközni próbált, pedig direkt a lelkére kötöttem, hogy ne melegítse be előre a motort, mert akkor alkura sem kerül sor. Aztán persze ha már kiszenvedtem magam odáig, úgy voltam vele, hogy az a fél óra nem oszt, nem szoroz, ami alatt nagyjából visszahűl a motor hidegnek tekinthető hőmérsékletre. Sétáltam addig egyet a telepen, elszívtam egy-két szál cigit, aztán még az indítás előtt kifaggattam a neppert, hogy mit lehet tudni az autóról.

N: Ó, ez egy tip-top állapotú Samara. Ki lettek lakatolva a küszöbök, de az alja amúgy nem rohad. Nem füstöl kéken, nem eszi az olajat, a váltója is működik, a tolatólámpa kapcsolója cserés volt, mert egyszer beragadt és folyamatosan világítottak hátul az izzók, de egyébként mindene működik.
Én: Hányadik tulajdonostól jött ide ez az autó?
N: A harmadik tulaj hozta be, azt mondta 188000 km van benne. (Ami egy akkor 17 éves autótól reálisnak is tűnt, mondjuk a Samarának 5 osztású a megtett km-számlálója, tehát 100000 km-nél csak "00000" látszik.)
Én: És a harmadik tulajdonos asztalos volt, ugye?
N: Ezt meg honnan tudod?

Nem volt nehéz kitalálni, mert a csomagtartóban még némi fűrészpor-maradványokat is találtam. Viszont a legárulkodóbb jel, az az ajtókárpit rögzítése volt, ugyanis az facsavarokkal volt megoldva. Hozzáteszem, szépérzéke volt az előző tulajnak, mert mindegyik csavar egy vonalba esett és közel azonos távolságra is voltak egymástól.

Minden esetre eljött az ideje, hogy kipróbáljam az autót. Mivel a gyújtás ráadására már meg sem mozdult a vízhőfokmérő, gondoltam, hogy eléggé kihűlt, ezért a klasszikus módszerrel indítottam is az autót. Azaz teljesen kihúztam a szívatót, pumpáltam egyet-kettőt a gázpedálon, aztán indítottam. Beröffent a motor, egész egészséges hangja volt, el is indultunk a próbakörre. Mondtam az embernek, hogy addig szeretnék vele menni, amíg üzemmeleg nem lesz a motor, mert kíváncsi vagyok, hogy akkor milyen a hangja, meg hogy reagál a gázpedálra. Jó fej volt, mondta, hogy rendben. Nos, kormányozni egy kicsit nehéz volt, legalábbis nehezebb, mint amire édesapám autójából emlékeztem (persze lehet, hogy nem volt megfelelő a guminyomás, ezt ugyanis nem ellenőriztük), ennek ellenére egyébként egész rendben lévőnek tűnt a járgány. A váltója sem volt vészes, a kuplungja sem volt kemény és nem fogott túlságosan fent, a bajuszkapcsolók is működtek, sőt a típushiba sem volt meg, tehát a kormány egyenesbe tekerése során visszahúzta az indexet. Visszatértünk a telepre, alánézegettem még az autónak, amennyire tudtam, láttam, hogy a féltengely-gumiharangok mindenképpen cserések, a féktárcsáknak is elég szép válluk volt már, szóval pörgött a fejemben az excel-tábla, hogy mennyi lesz a plusz kiadás, ha megveszem ezt az autót. Árban nem volt annyira vészes, 110ezer magyar forintra tartotta az ember (el tudom képzelni, hogy ha ennyiért akarta eladni, mennyiért vehette meg a szegény asztalostól), amivel nem is lett volna baj, ha én nem egyetemista vagyok. Elsoroltam neki, hogy mit látok még kiadásnak azon kívül, hogy a lakatolás után a küszöböket még fehérre kell fényezni, aztán mondtam, hogy 80-ért azonnal elviszem az autót. Nem adta...

A második egy "delfinkék metál" háromajtós volt, szintén 1500-ös, ötsebességes (egyébként ez az egyik kedvenc színem a Samara palettájáról), amit Kőbányán, egy ottani kereskedésben néztem meg. Minden szempontból rosszabb volt, mint az előző fehér.

A kép illusztráció! Nem ez volt a konkrét példány, amit megnéztem.

A harmadik és egyben legviccesebb példány pedig 2011 novemberében került a látómezőmbe, a majosházi Chevrolet-szalon használtautó-részlegén. Nem mellékesen megjegyezném, hogy azóta is ott áll az autó és nem adták el senkinek. Ez egy ötajtós példány volt, a klasszikus Lada-barna színben. Átmenet a szar-, a kávé-, a kakaó-, és a hallókészülék-barna színek között. 94-es évjárat. Az értékesítő hölgy egész kedves volt, amikor mondtam, hogy meg szeretném nézni, hozta is készséggel a kulcsokat. Kisétáltunk, kinyitogattam, nézegettem.

Én: Hol az akksi?
ÉH: Azokat mindig kivesszük, ha ki akarja próbálni, magának kell hoznia.

Közben megérkezett Malombanőrlő úr is, a cég főnöke.

M: Ó fiatalember, nagyon jó, hogy ezt az autót nézegeti, mert első autónak ideális!
Én: Igen? Győzzön meg!
M: Nézze meg. Most lett lakatolva a két küszöb, a gyári szín is ki lett hozzá kevertetve, törve nem volt, a motor pöccre indul...

Érdekes volt, hogy ezeket sorolta. Lehet, hogy a küszöb frissen volt lakatolva, de semmi fémes dübbenése nem volt, mikor kopogtattam. A motorházfedél belsejében a merevítések(!) rohadtak, nem a motorházfedél pereme, aminek mondjuk ildomos lenne rohadnia. Az ajtókárpitba be volt gyógyítva egy-egy 160 mm átmérőjű hangszóró, amiről el sem tudom képzelni, hogy fért el, de igazán nem is biztos, hogy akarom tudni. Az is fura volt, hogy a tető két oldalán, az ajtó felett lévő vízelvezetők (vö: eresz) végei rohadtak. A legkorrodáltabb Samarán nem láttam ilyet, ezen meg elvileg kívül nem volt egy gramm rozsda sem. Aztán a pöccre induló motor említése is furcsa volt számomra, azok után, hogy megtudtam, hogy saját akkumulátort kellene hoznom, hogy kipróbálhassam az autót. Minden esetre vicces volt lecsukni a motorháztetőt és hallani, ahogy a merevítés elkorrodált darabjai aláhullanak a motortérbe. Rákérdeztem az árra, majd az összeg hallatán illedelmesen elköszöntem és szívből kívántam, hogy találjanak valami balekot, aki elviszi...

Mint fentebb írtam, a barna Samara még mindig a kereskedés használtautó részlegén áll.

Hogy mit nem vettem még, a következő részből megtudhatjátok.